Four letters to Niall

Sziasztok, drága olvasóim,

Ma lett egy kis időm, mivel elhanyagoltam néhány feladatomat, és hozok is egy új részt. Próbáltam sietni amennyire tudtam, mert az előző rész után is nagyon sok kedves üzenetet kaptam mind komment formájában, mind a facebookon. Nagyon örülök nektek! Köszönöm az üzeneteket, kommenteket, pipákat és az egyre sokasodó feliratkozásokat! Nagyon örülök neki, hogy érdekel titeket is Charlie története! Immár 54-en vagyunk és ennek nagyon örülök! Köszönöm!
Először is szeretnék elnézést kérni, hogy ilyen későn, de holnap délelőtt nem biztos, hogy lett volna időm, és nem akartam kockáztatni. Remélem ez a rész is elnyeri tetszéseteket, és továbbra is ilyen sok visszajelzést kapok!

Csatlakozzatok a csoporthoz is, ahol mindig azonnal kiteszem az új részt, így nem kell folyton figyelnetek erre. https://www.facebook.com/groups/295927097207823/

Szóljatok a blogról barátaitoknak és ellenségeiteknek! ;D

×××

Niall gondolatai sokszor Charliera terelődtek akkor is, ha nem tudott olvasni. Sajnos minden alkalommal eszébe jutott a tény, hogy csak huszonegy levél van. A huszonegy levél, huszonegy alkalom, mikor a lány azzal töltötte az idejét, hogy Niallnek írjon. Időt szánt rá, hogy őszintén leírja neki az érzéseit mindennel kapcsolatban. A lány olyan közvetlen volt, és szeretni való Niall szemében, hogy sokat gondolt rá akaratlanul is. Végül két lehetőség jutott az eszébe, egyik sem volt kedvező. Lehetséges volt, hogy Charlieval valami szörnyű történt, ami miatt nem tudott többet írni, vagy egyszerűen csak megszűntek az érzései. Lehetett-e a lány összes érzése puszta rajongás? Vagy őszintén szerette ezt az egyszerű fiút egy kisvárosból. Miért? Talán azért, mert a hírnév ellenére ő ugyan az az ártatlan fiúcska maradt, aki volt? Niall nem találhatott válaszokat magában, mert ezek a válaszok Charlieban voltak. Vagy leírta ezeket, vagy magában tartotta. Niall mindannyiszor égető vágyat érzett egy újabb levél felbontására, ahányszor erre gondolt. Azonban nem akarta, hogy a fiúk is tudjanak ezekről. Úgy érzete, nem értenék meg őt. Talán kinevetnék ezek miatt a megmagyarázhatatlan, zavaros gondolatok miatt, amik talán érzések. A fejében ezek a kétesélyes gondolatok kavarogtak. Nem tudott rendesen koncentrálni sem. Legtöbbször, ha kérdezték oda sem figyelt. Sokszor elfelejtett enni, vagy egyszerűen csak nem volt éhes. A fiúk gyanakodni kezdtek, hogy van valami a háttérben, de nem tudtak a levelekről. 

– Niall, hol jársz? – kérdezte Zayn.

Hangjára kizökkent a kusza gondolatok közül, és a fiúra nézett. Zayn értetlenkedve rázta meg fejét, és a riporter felé billentette fejét. Louis és Harry kegyetlenül nevettek, Liam pedig értetlenül nézett rá.

– Mi van? – kérdezte végül Niall.

–  Már öt perce beszélünk hozzád hiába – magyarázta Liam.

Niall is elképedt ezen. Kicsit elkalandozott az igaz, de ilyen hosszú ideig töprengett egy olyan dolgon, ami nem is rá tartozik? Hiszen Charlie baja, nem az ő baja. De olvasni valaki leveleit, aki ennyire őszinte, szomorú és magányos… Tudni, hogy nem segíthet rajta. Mégis Niall dolgává vált megtudni, mi történhetett vele. Egyre erősödő érdeklődése a levelek tartalma iránt, immár kezdte megijeszteni.

– Elnézést, kicsit elkalandoztam.

 Mondta kedvesen mosolyogva a hosszú hajú nő felé, aki zavartan hátra vetette loboncát a vállán és kipirult arccal megismételte a kérdést. Nem volt szokás, hogy Niall ennyire ne figyeljen oda. Szokatlan és rémisztő volt.

×

A korábbi eset felnyitotta Niall szemét. A levelek végére kell járnia, mert amíg meg nem tudja, mi az oka, hogy a huszonegyedik levél után hagyta abba az írást a lány, addig nem tud semmi másra rendesen oda figyelni. Talán egyszerű, hétköznapi kíváncsiság? Vagy ez már több annál? Niall nem tudta eldönteni, miért akarja olvasni a leveleket, de tudta, hogy olvasnia kell. Mégis két napnak kellett eltelnie a legutóbbi levél után, hogy újra olvasni tudjon. 

Éppen csak visszaértek a buszba, hogy tovább induljanak, Niall azonnal elővette a negyedik levelet. Óvatosan bontotta fel a borítékot, és próbált közönyösen viselkedni.

„Kedves Niall,

Továbbra is írok, bár tudom, hogy ez a zsebpénzem elpazarolása. Még mindig nem hiszem, hogy valaha elolvasod. Emlékszel Alicere, aki megvédett? Egészen jól összebarátkoztunk. Együtt dolgoztunk egy feladaton, ami történelemre kellett. Vicces és okos lány. Mindig megnevettet. 

Szóval megkérdezte, hogy nem akarok-e vele együtt ebédelni az iskola ebédlőjében, mire én azt feleltem: Jó lenne végre nem a könyvtárban bujdosva enni. Nevetett ezen, én pedig olyan hülyének éreztem magam. 

Ma egészen jó napom volt. Az iskola után elmentünk hozzájuk. Kiderült, hogy nagy One direction rajongó. Az egész szobája tele van a képeitekkel! Poszterek minden falon, a szekrényajtókon pedig cikkek vannak felragasztva. Meg van neki az összes One direction figura, és más 1D tárgyak. Egyszerűen hihetetlen, el sem hiszem, hogy mi eddig nem is beszéltünk. Ha jobban bele gondolok, örülök annak a múltkori esetnek, mert ez összehozott vele. Szerintem nagyon jó barátnők lehetünk. Igazán kedves lány. Egész délután rólatok beszéltünk, neki Louis a kedvence, ennek bizonyítéka az a hatalmas répa, ami a falon díszeleg. Amint beléptem, először azt pillantottam meg, és nem is értettem, mit keres az ott. Jó ideig bámultam, mire meg mertem kérdezni, hogy miért van egy répa a falra festve. Ő egyszerűen kitárta a karjait, hogy felhívja a figyelmet a képekre is. – Louis a kedvencem – mondta váll rándítva, én meg nevettem emiatt. Az anyukája egyszerűen fantasztikus, annyira aranyos volt!” 

Niall örömmel olvasta a sorokat, ezek szerint Charlie nem csak akkor ír, hogyha szomorú. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem mindig szomorú. Mindkettő biztató jel volt. Minden alkalommal szomorú lett, mikor a bánatos sorokat olvasta.

„Minden nap azt kívánom, bárcsak találkoznánk. Még mindig… minden egyes nap, mikor látlak a tévében, azt kívánom, bár inkább mellettem lennél. Csak egy pillanatra. Minden alkalommal, mikor bántanak, melletted akarok lenni, és elmondani ezerszer is, ha kell, mennyire fantasztikus vagy! Nem tudom, hogy jutott ez eszembe. Vagyis tudom. Mindig gondolok rá, de sehogy nem tartozott ide, csak szeretném minél többször említeni, hogy ha olvasod esetleg, ne tudd elfelejteni ezt.” 

Niall egy foltot talált a papír szélén. Talán egy könnycsepp? Egy könnycsepp… Van, vagy volt valahol egy lány, aki könnyét hullatta érte. Egy pillanatra megállt, és felnézett a levélből. Sűrűn pislogva körül nézett, de nem figyelte senki. Meg kellett állnia egy pillanatra, mert kezdett újra érzelmes lenni az iromány. Néha úgy érezte, a levelek olvasása megviseli. Rosszul érezte magát Charlie miatt. Talán… talán ő is a közelében szeretett volna lenni, és elmondani neki, hogy olvasta a leveleket. Hol lehet most? A leveleken semmiféle cím nincs feltűntetve. Egyszerűen csak hozzá kerültek valahogyan és kész. Utána sem tudott járni, honnan jöhettek a levelek.

„Egyébként, ha ezt olvasod, mondd meg a fiúknak, hogy szeretem őket!” 

Niall nagyot nyelt – Csak adj egy kis időt – gondolta, és továbbra is a sorokat bámulva mély levegőt vett, hogy folytatni tudja az olvasást. 

„Ruby is sok puszit küld, azt mondta ezt is írjam meg. Az előbb az ölembe ült, és mindenképpen nyomot akart hagyni a levélen. Ezért van az a szív a jobb felső sarokban. Ő rajzolta oda. Most mennem kell, késő van.

Sok szeretettel:
Charlie♥”

Niall eltette a levelet a többi közé, és egy darabig csak nézett maga elé. Szinte szokásává volt, hogy egy-egy levél után ezt teszi. Mikor végre felnézett Liam gyanakodó tekintetébe ütközött. Széttárta karjait, és kérdőn nézett rá. Liam nem válaszolt, másfelé nézett, de gondolataiban továbbra is Niall, a levél és a furcsa viselkedés motoszkált. Niall talán észre sem vette, hogy a viselkedése megváltozott, mióta a leveleket olvassa. A negyedik levélből sem derült ki, hogyan is kerülhetett árvaházba. Mintha a lány direkt kerülné a témát, pedig beszélni akar erről. Niall érezte, hogy így van.