Two letters to Niall

Sziasztok drágáim,

Nagyon sajnálom, hogy így megvárakoztattalak titeket, de végre itt a Második levél. Egyszerűen imádlak titeket! A statisztika alapján jelenleg ez a legnépszerűbb blogom, ami valaha volt. 21 pipát gyűjtött be az Első levél, és 9 hozzászólást. A 30 feliratkozónak pedig egyszerűen csak Köszönöm!!! Hihetetlen, hogy már az első levélnél ennyire sokan feliratkoztatok. Nagyon örültem, mikor megláttam. Ha akartok csatlakozzatok a csoporthoz, ott hamarabb értesülhettek majd az új részekről! 

https://www.facebook.com/groups/295927097207823/ 

Ez a levél egy videó hatására íródott, amit a gifre kattintva meg is tudtok nézni, ha érdekel. (Ajánlom, mert nagyon cuki ♥) 

×××

Niall fáradtan tért vissza a hotelszobába. Aludni készült, mikor eszébe jutottak a levelek a párna alatt. Kiválasztotta a másodikat, és óvatosan tépte fel a borítékot. Senkit sem akart felébreszteni, habár külön szobájuk volt, a papír vastagságú falakban nem lehetett bízni. A félhomályban alig látszó, kacskaringós betűket kezdte fejtegetni újra. 

„Kedves Niall, 

Bár még mindig biztos vagyok benne, hogy sosem fogod elolvasni, ha megkapod sem, mégis írok. Valahogy megnyugtat, amikor ezeket az érzéseket leírom ide. Függetlenül attól, hogy fogod-e valaha látni. Valószínűleg, hogyha elhinném, hogy egy nap elolvasod ezt, nem merném az összes buta gondolatomat ennyire őszintén leírni. Egy részem mégis reménykedik, hogy a kezedben tartod ezt a darab papírt, és mindent megtudsz rólam, akkor is, ha ez kicsit rémisztő érzés. Szóval mindent leírok magamról. Az érzéseimet, gondolataimat és a múltamat. Amely talán kevésbé fáj, ha elmesélem neked. 

Emlékszem, mikor még kicsi voltam, és apám sokszor levitt a parkba szánkózni télen. Olyankor kettesben voltunk. Csak mi. Sem anyám, sem Eliza, csak mi ketten. Fontosak nekem ezek az emlékek, amikor még minden olyan boldog volt. Egyszer leborultam a szánkóról, s ő hazáig nem vette észre, hogy eltűntem. Annyira hiányzik.”

Niall elgondolkodott közben. Ki lehet Eliza? Talán a testvére? Mi történhetett, ami mindent megváltoztatott? Mert valami történt, csak nem tudta még, hogy mi az. Közelebb emelte az arcához a papírt, mert alig látta a sötétben, és folytatta az olvasást. Remélte, hogy kiderül a levelekből, hogy mi is történt pontosan a lánnyal, és miért hagyta abba az írást a huszonegyedik levél után.

„Minden éjszaka rémálmaim vannak emiatt. Az éjszaka közepén a saját sikításomra ébredek, és ez szörnyű. Ruby odaadta a porcelán babáját, hogy megvédjen engem a rémáloktól. Gyönyörű szőke loknis haja, és hatalmas kék szemei vannak. Piros pöttyös ruhácskát visel, és fehér cipőt. Ruby azt mondta, mindig tartsam magamnál este, és majd ő elkergeti a rémálmokat. Azután, mikor felkelek, mindig itt van ő is. Mármint Ruby. 

Néha úgy érzem, nem akarok emlékezni a múltamra. Úgy fáj. Inkább leírom ide, elküldöm neked, és örökre elfelejtem. Bár elolvasnád. Nem tudom, mire számítok. Nem tudom, mit is képzelek… Vajon mit tennél, ha elolvasnád? Semmit. Ez csak egy egyszerű levél egy rajongótól. 

Láttalak ma a tévében. Valami interjúban, és majdnem elsírtam magam. Annyira rossz néha, mikor látlak, és mégsem lehetek a közeledben. Szörnyű. Most biztos teljesen őrültnek tartasz.

Bocsáss meg, tudom, hogy nem gondolnál őrültnek. Te jószívű vagy, és kedves. Ezért is szeretlek annyira.”

Niall halkan felnevetett. Hihetetlennek tartotta, hogy ekkora hatással legyen valakire, hiszen ő csak egy egyszerű fiú egy Ír kisvárosból.

„Egyszerűen imádom az interjúidat, olyan vidám vagy és aranyos. 

Éppen rajongói videókat néztem az előbb. Csak ámulok rajtad. Miért vagy ennyire tökéletes? Képtelenség! Csak nézlek, téged figyelve mindenféle gondolat kering a fejemben. Nagyon nehéz szavakká formálnom ezeket az érzéseket. A lelkemet is bele teszem ebbe a levélbe, de az sem elég ahhoz, hogy kifejezzem ezt. Sajnos nem ismerek elég szót. Nem elég mély értelműeket. Tudom, ez összevisszaságnak tűnik, és az is. Sajnálom, hogy ilyesmivel pazarolom az idődet. Mármint, ha olvasod. Egyszerűen nem akarok áradozni rólad épp neked, mert te tudod ezeket a legjobban, mégis… Le kell írnom, mert beleőrülök ebbe. Szeretném, ha tudnád. Leírom, mert ezzel megadom magamnak az esélyt, hogy tudassam, mennyire fantasztikus ember vagy! Akárki akármit mond. Van olyan, hogy szomorúnak látlak. A szívem szakad meg akkor. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy képes valaki rossz véleménnyel lenni éppen rólad. Hihetetlen, hogy létezik a földön akár egy gondolat szikra is, ami ellened van. Ha ezt most olvasod, később mindig jusson eszedbe ez a pár sor, ha valaki bánt! Egyszerűen nem tudom elmagyarázni, amit akarok. Érzem, hogy semmi értelme.„ 

Niall elmosolyodott a mély érzéseken. Soha senki nem volt még ilyen őszinte hozzá, és ez az idegen lány… Nem is ismeri személyesen, mégis ilyen szókimondó, nyílt, szeretetreméltó és sebezhető. Kiadja neki a titkait, pedig nem is tudja, hogy bízhat-e benne. Mégis bízik, és titokban reménykedik. Ezzel megérintette Niall lelkét. Érdekelni kezdte a lány, és minden szó, amiket a levélbe írt. Tudni akart róla mindent. A múltját, az érzéseit… a félelmeit. Mindent. De csak huszonegy levél volt. Nem hitte, hogy ez a sok minden belefért volna huszonegy levélbe. 

„Ezerszer elképzeltem, hogy a szüleid elé állok, és közlöm velük. Szép munka!” 

Niall ezen ismét felnevetett. Mókás gondolat volt, és kevésbé nyomasztó, mint a többi. Megfordította a lapot, mert az oldal végére ért. 

„Emlékszel, mikor haza utaztál, és elénekelted egy kisebb közönség előtt a Little Thingst? Arra szoktam rá, hogy elalvás előtt meghallgatom a felvételt. Megnyugtat a hangod, és közel érezlek magamhoz. Nem tudom miért. Szóval minden este meghallgatom, és nélküle már el sem tudnék aludni. Tudom, hogy ez buta dolog, de tudnod kell róla, azok után, amiket mondanak az emberek. Nem mindenki, csak néhány rosszakaratú. Tudnod kell, hogy nagyszerű hangod van, és én már nem is tudnék nélküle élni. 

Ezt a levelet az iskolában kezdtem el írni az egyik szünetben. Egy osztálytárs, aki minden alkalmat megragad, hogy engem megalázzon, észre is vette ezt. Oda jött, és elvette a papírt. A fejemet az asztalhoz nyomta, és kivette a kezemből. Próbáltam tőle visszaszerezni, mielőtt beleolvas, de a tábla elé rohant, és elkezdte volna hangosan olvasni. Undorító vigyor ült a képére. Felálltam, de két csatlósa az utamba állt, és az egyik meg is fenyegetett. Szerencsére belépett a tanár, és elvette tőle. Akkor már késő volt. Látott belőle sok mindent. Talán örökre ezt fogják emlegetni. Sosem kopik le rólam, hogy a One Direction egyik énekesének Niall Horannak írogatok, pedig nem is olvasod el. Bár néha kezdem azt érezni, hogy mégis. Vagy nem tudom. Ez valami reményszerű…

Most mennem kell, késő van. Talán még írok.

Sok szeretettel,
Charlie ♥„

Niall most elszomorodott. Sajnálta Charliet, mert ő egy igazi áldozat. Senkinek nem szabadna így élnie. Miért bántják egymást ok nélkül az emberek? Miért vannak olyanok, akik azt élvezik, hogy mást bántanak? Sosem értette ezt. Nem értette, miért nem tudnak békében élni egymás mellett, és szeretni egymást csak úgy. Lassan a levél végére ért. Újabb dolgokat tudott meg Charlieról, bár nem sokat azon kívül, hogy sokat bántják szegényt. Kíváncsivá tette, mi lett az apjával, hiszen említette, hogy hiányzik neki. Vajon mi történhetett? Az összes kérdésére választ találhat a többi levélben, de már olyan fáradt volt, és reggel már korán indulniuk is kell tovább. Visszatette a levelet, és átengedte magát inkább az álmok birodalmának.